Bosznia-Hercegovina, Montenegró, Horvátország 2016.

A tavalyi élményeknek köszönhetően nem volt kérdés, hogy visszatérünk még Montenegróba.
Ebben az évben is alig vártuk, hogy indulhassunk, nagy gonddal kitűztük az időpontot, tervezgettünk, listát írtunk, beszereztük a hiányzó dolgokat. Volt jó néhány reggel, amikor az egyre közeledő nyaralás gondolata adta meg a kezdő lendületet egy fárasztó munkanaphoz. Ezúttal nem előszezonban, hanem augusztus második felében indultunk utunkra.

1. nap - 2016. augusztus 19., péntek
Győr - Jajce, Bosznia-Hercegovina

Bár eredetileg augusztus 20-ára terveztük az indulást, végül úgy döntöttünk, már 19-én délután megkezdjük a túrát. Délelőtt még muszáj volt bemennem a munkahelyemre, de 11 után kicsivel jött értem Ádám. Gyorsan hazaautóztunk, ebédeltünk, majd indultunk is volna, ha nem csúszik némi kis hiba a számításainkba. :D

A motort a garázsból kitolva Ádám számára nyilvánvalóvá vált, hogy valami nem oké a géppel, furcsa, csörgő hangot hallat rajta valami. Viszonylag gyorsan diagnosztizálta is a hibát: a kis lánckerék anyán olyan szinten elkopott a menet, hogy gyakorlatilag nulla kézzel le lehetett szedni. Persze Győrben sehol nincs készleten az alkatrész, legkorábban hétfőre tudtak volna szerezni nekünk. Mondanom sem kell, elég idegesek voltunk akkor már, aztán egyszercsak a fiúknak forradalmi ötlete támadt: Ádám apukájának, Bélának van egy TDM-je, és ez lett a mi hatalmas szerencsénk. A fiúk villámgyorsan szétkapták a motort, majd boldogan vettük tudomásul, hogy a TDM-ről elkunyerált alkatrész passzol a Thundercatre is. :D Így két órás csúszással ugyan, de végre elindulhattunk. Hogy meglegyen a tavalyi nyaralós feeling, nagyjából ezekben a percekben kezdett el szakadni az eső. :D Sebaj, esőruhákat fel, aztán indulás!

Szerencsére azért hamarosan enyhült az eső, így egészen nyaralós hangulatunk lett útközben. Az nyilvánvaló volt, hogy sehogy sem fogunk odaérni az aznapra foglalt szállásra az általunk jelzett időpontban, de reméltük, hogy ébren találunk még legalább egy recepcióst, vagy akárkit.
Közben ránk is esteledett, sötétben én meg nem nagyon élvezem a motorozást, de kitartottunk. :D Csak gyanítom, hogy csodaszép utakon kanyarogtunk, néhol egészen közel a hegyoldalakhoz. Sajnos elég sok helyen fogadott minket felmart út, ez is lassított minket, aztán valahogy mégis megérkeztünk a Jajce Youth Hostelhez.
Kicsit aggódtunk, mert akkor már fél12 körül járt az idő, de szerencsére egy hölgy felébresztette helyettünk a recepcióst, aki álmosan mutatta meg nekünk a szobánkat.

A szállás egyébként király volt, egészen tágas szobát kaptunk, az ablakból láttuk volna a folyót, ha nem lett volna vaksötét. :D A fürdőszoba mondjuk nem volt túl illatos, valamint egy azonosítatlan foltot fedeztünk fel az ágy fölött a falon, de mindent összevetve, egy éjszakára 23 euróért szerintem megérte.

Bár borzasztóan fáradtak voltunk, úgy gondoltuk, hogy ha már itt vagyunk, megnézzük a híres Jajcei vízesést. Gyalog pár percre a szállástól, meg is találtuk a gyönyörű, 30 méter mélységbe ömlő vízzuhatagot.

Pár fotó után visszavonultunk a szobánkba, ahol aztán gyorsan álomba is szenderültünk.

2. nap - 2016. augusztus 20., szombat
Jajce, Bosznia-Hercegovina - Lipci, Montenegró

Reggel elég korán indultunk, de szerencsére már kinyitott a recepció. Bár a foglalásunkban megadott időpontra nem sikerült odaérnünk, nem kértek többet az előre megbeszélt árnál.

Rövid keresgélés után ráakadtunk a Jajce melletti kis malmokra, amiket mindenképpen meg szerettünk volna nézni. Minden kétséget kizáróan nagyon hangulatosak, a környezetüket azonban a neten látott képek alapján nem ilyennek képzeltük. Várakozásainkkal ellentétben a malmocskák nem egy félreeső, erdős részen, hanem közvetlenül az út mellett helyezkednek el.

Továbbindulva már egyértelműen elragadott minket a nyaralás hangulata, hiszen tudtuk, hogy hamarosan átlépjük a montenegrói határt, ami után az út egyik legjobb része, a Piva kanyon következik.

Azért nem ment minden teljesen simán, a GPS ugyanis vicces kedvében volt, ennek köszönhetően 8-10 kilométert egy olyan kavicsos ösvényen tettünk meg, ami még a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető útnak.

A határhoz közeledve aztán izzítottuk a kameráinkat, volt egy kis időnk, mert elég hosszú sor torlódott fel, mire odaértünk. A határt átlépve már ismerősként köszöntött minket a kanyon, minket meg átjárt az a semmihez sem fogható érzés, amikor bármerre nézel, minden annyira gyönyörű, hogy egyszerre támad kedved sírni és kacagni. :) Engem legalábbis átjárt, na. :D

Szerpentinek, alagutak, hegyoldalak következtek, mi meg nem győztük csodálni a tájat. Meg is álltunk jónéhány helyen, hogy megörökítsük a pillanatot.

A Piva kanyonon kívül erre a napra a Durmitor Nemzeti Park volt még tervbe véve, így arrafelé folytattuk utunkat. Azon az úton haladtunk most, ahol tavaly nem sikerült átjutnunk a hatalmas hó miatt. Hűvös volt bár most is a Durmitor területén, hóakadállyal szerencsére nem találkoztunk, mesébe illő, holdbéli tájjal azonban annál inkább.

Akik arra tippelnek, hogy ezúttal sem csúsztam le a Tara hídnál a drótkötélpályán, azok nyertek; lépjünk túl. :D

Megint ismerős utakon folytattuk a túrát, az előző évben egyik kedvencünkké vált Biga apartmanban foglaltunk szállást erre a napra. Meg is érkeztünk időben, becsengettem Anika nénihez, aki szerintem konkrétan ugyanabban a ruhában fogadott minket, amelyikben tavaly is tolta. :D A parkolásnál volt egy kis incidensünk vele, mert egyikünknek sem tűnt fel, hogy az udvarban a kocsikerekeknek lebetonozott sávok közé a hölgy virágot ültetett, nem pedig füvet, így Ádám szerencsésen áthajtott a néni - ezek szerint - virágágyásán. :D

A foglalás alapján azt gondoltuk egyébként, hogy ugyanazt a szobát kapjuk, amelyikben tavaly is aludtunk már, de aztán mégsem. Így nem volt ugyan tengerre néző kilátásunk a szobából, de hát az út túloldalán ott volt maga a tenger, szóval nem panaszkodtunk. :D
Felcuccoltunk a szobába, aztán kopogó szemekkel elindultunk élelemre vadászni. Kotorig mentünk végül, a már szinte törzshelyünkké vált büfében szereztünk magunknak egy-egy - ott kebab gyrosnak nevezett - dürümszerűséget. :D Elvitelre kértük, de finom meleg volt még, amikor a szálláson végül elfogyasztottuk.

Vacsora után természetesen kivonultunk a partra, ahol Ádám fotózgatott, míg én, akinek már fellőtték a pizsijét, egy napágyban pihengettem, végül el is aludtam egy kis időre. :D


3. nap - 2016. augusztus 21., vasárnap
Lipci, Montenegró - Ulcinj, Montenegró

Reggel a Biga wifijét kihasználva foglaltunk szállást erre a napra. Ulcinj volt a terv, így ezen a napon majdnem az albán határig kellett eljutnunk, előtte azonban még felkerekedtünk, hogy ismét megmásszuk a Lovcen 461 lépcsőfokát. A Nemzeti Park belépője még mindig 2 euró fejenként, a mauzóleumba most sem váltottunk belépőt. A kilátás változatlanul lélegzetelállító.

Az Ulcinj felé vezető útszakasz is ismerős volt már tavalyról, bár akkor csak Utjeháig gurultunk. Ismét elhaladtunk a Sveti Stefan mellett, de ezúttal inkább csak fentről készítettünk pár fotót, aztán haladtunk is tovább.

Ulcinjba érve már éreztem, hogy nem ez lesz a kedvenc városom Montenegróban. Errefelé már jóval kopárabbak, lepusztultabbak a települések, megvan persze a varázsa ennek is azért. Elég nehezen sikerült megtalálni a szállást, ami kb a város legzsúfoltabb részén helyezkedett el. Amikor végül meglett, egy étterem területén kellett áttrappolnom, hogy feljussak az apartmanhoz, ahol már várt a házigazda hölgy, hogy elmondhassa, mennyire nagyon sajnálja, valami hiba csúszott a foglalásba, így sajnos nem tudnak fogadni minket, mivel teltház van náluk. A főnökét is felhívta, aki elmondta nekem ugyanezeket telefonon is. (Két nap múlva egyébként jött egy e-mailem a bookingtól, miszerint a szálláshely úgy nyilatkozott, hogy nem jelentünk meg a lefoglalt időpontban, ezért a foglalásunk teljes összegét meg kell térítenünk. Ha Ulcinj felé jártok, ne akarjatok a Prag apartmanban megszállni.)

Nem volt mit tenni, másik szállás után kellett néznünk, amit egyébként nem is bántunk, mert annyira nem nyűgözött le minket ez az apartman. Ha már így alakult, gondoltuk, a híres homokos partszakaszhoz közelebbi területen keresgélünk. Egy apartmannál megálltunk, de csak ötágyas hálótermek voltak már, így tovább indultunk. Kis idő múlva egy helyi fickó gurult utánunk robogóval, megkérdezte, hogy szállást keresünk-e, aztán elvezetett minket az Etna apartmanhoz.
Az apartman tulajdonosa nagyon szimpatikus volt, egészen jól beszélt angolul, magyarul is tudott egy kicsit. Eredetileg egy éjszakát szerettünk volna itt tölteni, de felajánlotta, hogy ha kettőt maradunk, akkor a 40 eurós ár helyett csak 30-at kell fizetnünk éjszakánként. Megnéztük a szobát, tetszett nagyon mindkettőnknek, így belementünk a kétéjszakás kalandba, végül még ezt az árat is lealkudtuk 55 euróra. :D Az apartmannak szuper privát parkolója és saját úszómedencéje is volt, szóval eléggé megérte.

Felcuccoltunk a szobába, kicsit pihentünk, aztán célba vettük a strandot. Motorral indultunk neki, fürdőruhában, tengerjáró cipőben, nagyon furcsa érzés volt. :D

A Velika Plaza Montenegró leghosszabb strandja: finom, szürke homok, lassan mélyülő tenger, helyes kis napernyők és napágyak, 10 km hosszan. Több kisebb strandra oszlik egyébként, mi az egyik legközelebbihez kanyarodtunk be. A víz persze hidegnek tűnt elsőre, így, a félnapos motorozástól felhevült testtel, de aztán gyorsan megszoktuk. Azt mondjuk megállapítottam, hogy én a kavicsos strandokat sokkal inkább magaménak érzem.

Este felfedezőútra indultunk Ulcinj óvárosába. Hatalmas forgalom gyülemlett fel addigra, még szerencse, hogy motorral azért egyszerűbb előzgetni.
Az óvárosban tett sétánk során találkoztunk jónéhány magyarral is. Egy csapatnyi fiatal honfitárs éppen ott üldögélt a kikötőnél, ahol nekünk kedvünk szottyant csillagokat fotózni. Annyira mókás volt, hogy nem tűnt fel nekik, hogy mi is magyarok vagyunk. :D Azt találgatták, hogy vajon mi a fenét csinál Ádám a fényképezőgéppel, már vagy negyed órája egy irányba néz a gép, de tök sötét a képernyő. Az egyik lány közelebb is jött megnézni, hogy mi történik, aztán Ádám odaszólt nekik, hogy hosszú záridős kép készül. :D Nem kicsit lepődtek meg. :D

Este a szálláson gyors vacsi és zuhany után hamar álomba merültünk.

4. nap - 2016. augusztus 22., hétfő
Ulcinj - Shkodrai-tó - Ulcinj

Mivel tavaly nem jutottunk el a Shkodrai-tóhoz, ezért ebben az évben semmiképp nem akartuk kihagyni.
Bár erre a napra ígértek némi esőt, szuper időben indultunk reggel, ezúttal kényelmesen, cuccok nélkül. Gyönyörű helyen fogyasztottuk el a pékségben vadászott reggelinket, szerintem ez már valami perverzióvá vált nálunk. :D (Mondjuk én a tériszonyommal különösen szeretek baromi magas helyeken falatozgatni, de tényleg. :D)

A Nemzeti Park területéhez közeledve aztán már villámlott a tengeren, és ahogy tekeregtünk felfelé a hegyen, az eső is szemerkélni kezdett. Felkaptuk az esőruháinkat, így haladtunk tovább. A célpontunkhoz megérkezve csodálatos kilátás fogadott minket.

Az a sok zöld a vízen egyébként mind-mind tavirózsa. Szívesen megnézném egyszer virágzáskor is. :)

Persze normálisak idén sem lettünk, íme a bizonyíték:

Hívjatok Mansonnak. :D

Visszafelé igyekeztünk, hogy magunk mögött hagyjuk végre az esőfelhőket, így még egy 4 km hosszú alagútra is befizettünk, 1 euróért. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, hogy nem szeretem az alagutakat sem.

Bar városában álltunk meg ebédelni, a tavalyról már ismerős étteremben pizzáztunk, miközben mellettünk a strandon épp egy magyar család lubickolt.

Miután visszaértünk a szállásra, kis pihenő után úgy döntöttünk, ezúttal gyalog nézünk ki a strandra, így közben sörözhettünk is egyet. Mire odaértünk, addigra mondjuk nem volt éppen alkalmas az időjárás fürdőzésre, szóval csak sétáltunk a homokban,  majd letelepedtünk a szinte teljesen üres strand egyik napágyára, és csak bámultuk a tengert meg a sirályokat.

5. nap - 2016. augusztus 23., kedd
Ulcinj - Krašići

Ezen a napon ismét a Kotori-öbölt vettük célba. A szállásfoglalásunk egy Krašići nevű településre szólt.
Viszonylag korán érkeztünk a szálláshoz. Ha nem napozott volna épp egy fiatal pár az apartman privát strandján, fogalmam nincs, hogy találtuk volna meg a személyzetet, ugyanis konkrétan egy másik házban, egy másik utcában tartózkodtak. Sajnos nem beszéltek angolul, így tulajdonképpen semmit sem értettünk egymás szavaiból. Szuper apartmant kaptunk egyébként, hatalmas ággyal, jól felszerelt konyhával, teljesen tiszta fürdőszobával.
Kis pihenő után útra keltünk, hogy megmártózhassunk a tengerben. 
Krašići csodálatosan tiszta vizű kavicsos strandja engem rögtön megvett . Klassz kis hullámok is voltak éppen, úgyhogy csak ültem a parton, és vártam, hogy a tenger elérjen hozzám, hihetetlenül jó volt. :)

Délután kiültünk még az apartmannál a partra pár üveg munícióval. Fotózgattunk picit, nem nagyon lehetett betelni a látvánnyal.

6. nap - 2016. augusztus 24., szerda
Krašići - Kotor

Reggel elsétáltunk a pékségbe reggeliért, majd összecuccoltunk, és indultunk volna. Az egyik ott dolgozó hölgy épp a mellettünk lévő apartmant takarította, így megörültünk, hogy nem kell senkit keresgélnünk a másik háznál. A hölgy azonban még mindig nem tanult meg angolul sajnos, így csak nagyon nehezen sikerült egymással szót érteni a fizetéssel kapcsolatban, pedig végső elkeseredésemben már rajzoltam is neki. :D

Végül aztán sikerült megegyeznünk, így elindulhattunk aznapi úticélunk, Kotor felé.
A tavalyról már ismerős pálmafás helyünkön ismét megálltunk. Azt hiszem, ez az egyik kedvenc helyem Montenegróban. :)

Kotor felé végig a tengerparton haladtunk, nem siettünk sehová, nézelődtünk, videózgattunk útközben, sőt, még a kabátjaink is lekerültek, leírhatatlan érzés volt. :)
Picit túl korán érkeztünk meg a szálláshoz, így egy darabig gurulgattunk a városban, aztán egy pálmafa árnyékában megpihentünk. Akkor vette észre Ádám, hogy a hátsó gumi némileg megkopott az út során.

Délután 2-kor aztán becsengettem az Anita Apartman ajtaján. Egy kedves fickó jött elő, már előkészítette a foglalásunkat, segített felcuccolni az emeletre. Nagyon szuper apartmant kaptunk ismét. Kis pihenő után megmártóztunk a tengerben a közeli strandon, majd később turistáskodtunk is egy kicsit. :) Sétálgattunk az óvárosban, szereztünk néhány apróságot az itthoniaknak, engem ismét elbűvölt a rengeteg kóbor macska, akiket Ádám nem engedett megsziumiuzni.:D

Este az ismerős büfében szereztünk vacsorát, bár az enyémet most sajnos nem sikerült annyira jól összerakni, így nagy részét egy végig árgus szemekkel figyelő cicának adtam. :D

Mindent összevetve, nekem ez a Kotorban töltött nap lett a kedvencem a nyaralás alatt. :)

7. nap - 2016. augusztus 25., csütörtök
Kotor, Montenegró - Lokva Rogoznica, Horvátország

Úgy döntöttünk, hogy ezen a napon már megpróbálunk közelebb orientálódni Magyarországhoz, így reggel a Lokva Rogoznica nevű horvát települést vettük célba.
Makarskán át vezetett az utunk, és hát te jó ég, ezt kár lett volna kihagyni! Amikor a hosszú tekergőzés után az egyik kanyarban végre feltűnt a tenger a maga világoskéken csillogó valójában, hát az valami leírhatatlan volt. :) 

Egy darabig még küzdöttünk a perzselő hőséggel, aztán amikor már nagyon nyűgös lettem, végül megint levettük a kabátjainkat, úgy haladtunk tovább. 

Amikor egy utazási irodánál megálltunk pénzt váltani, akkor már éreztem, hogy valami nem oké a vállammal, de akkor még nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. 

Hamarosan aztán megérkeztünk a településre, ahová az aznapi szállásfoglalásunk szólt, de sehogy sem sikerült megtalálni az apartmant. Végül egy kedves bácsi segítségével ráleltünk. A Čaleta apartmanhoz kissé nehéz feljutni, így én le is szálltam a motorról, amíg Ádám kivitelezte ezt a műveletet. 
A házigazda néni kis idő után a strandról került elő, aztán azonnal mutatta is a szobánkat. Elég meredek volt a színvilág (minden lila volt, a falak, a wc, a járólap), az előszoba egy részébe pedig konkrétan a hegy egy darabkája volt beépítve. 
Kellemesen hűvös volt a szoba egyébként, így pihengettünk egy keveset. Ekkorra már beigazolódott a gyanúnk: azért fájdogált a vállam, mert tulajdonképpen életemben először leégett a bőröm. Ez nekem teljesen új élmény volt, nem mondanám, hogy élveztem, konkrétan képtelen voltam hátradőlni az ágyon, mert amint a párna hozzám ért, csillagokat láttam. :D

Kicsit később aztán elsétáltunk vacsorára vadászni, majd a strandra is lenéztünk. 

Este a teraszon vacsoráztunk, innen csodálatos kilátás nyílt a tengerre. 

8. nap - 2016. augusztus 26., péntek
Lokva Rogoznica, Horvátország - Zadar, Horvátország

Ezen a napon Zadart vettük célba, itt jártunk már egy családi nyaralás alkalmával is, gondoltuk, most is turistáskodunk egy kicsit. 

A Nadalina nevű apartmanban foglaltunk szállást. Kicsit furcsák arrafelé a házszámozások, szóval elég nehezen találtuk meg az apartmant. Egyetlen bácsit találtunk a környéken, tőle akartunk kérdezősködni, de aztán kiderült, hogy épp ő a házigazdánk. :D

Becuccoltunk a tágas apartmanba, majd kis pihi (és wifi jelszó-vadászat) után felkerekedtünk, hogy megkeressük a strandot. A fürdőzés után visszatértünk a szállásra átöltözni, aztán fényképezőgéppel felszerelkezve indultunk az óvárosba, hogy a híres tengeri orgonánál nézzük meg a naplementét. 

Az éjszaka nem telt túl jól, alig aludtunk szinte, a hálószobába ugyanis bejutott úgy nagyjából 15-20 darab gigantikus szúnyog. Szép példányok voltak mind, zümmögtek, csíptek, kellemes volt éjjel 2kor a kockás ingemmel gyilkolászni őket. :D

9. nap - 2016. augusztus 27., szombat
Zadar, Horvátország - Győr

Reggel korán feldobozoltuk a motort, időben el szerettünk volna indulni. Mivel a házigazda bácsit nem találtuk, az apartman kulcsát a lábtörlő alá rejtettük. A strandról azért dobtunk egy gyors e-mailt a szállás címére, hogy biztosan megtalálják. :D

Motoros cuccban, egy sörösflakonban szereztünk egy kis tengervizet az itthoniaknak, aztán már suhantunk is. 

Az autópályázás motorral sem lett a kedvencem. Borzasztóan sok alagúton kellett áthaladnunk, én meg azokban nem érzem magam elég szabadnak, ráadásul az egyik rémesen hosszú alagutat elhagyva konkrétan egy felhőrendszer kellős közepébe érkeztünk. Kezdtünk fázni, de azt gondoltuk, egy újabb alagút majd megoldja a problémánkat. Így ment ez még jó pár kilométeren keresztül, végül aztán megadtuk magunkat, és magunkra vettünk néhány plusz réteg ruhát. Természetesen nem sokkal később ezeket le is kellett vennünk, mert szerencsére hamarosan magunk mögött hagytuk a hegyek hűvösebb időjárását. 

A hazaúton minden rendben volt, Keszthelynél pillantottunk rá a hátsó gumira, addigra mondjuk már elég ramaty állapotban volt, szóval onnantól nyugdíjas tempóban csorogtunk egészen Győrig. :D

Íme a hátsó gumi, hazaérkezésünkkor. :D

Ez a 9 nap a tavalyihoz hasonlóan hatalmas élmény volt, Montenegró meg hát, úgy tűnik, örök szerelem lett nekem. :) A pénzünkkel ismét nagyon jól gazdálkodtunk, sikerült hazamenteni belőle egy egészen szép összeget, így az új gumira nem kellett külön félretennünk. 

Bármikor, szó nélkül visszamennék...

És akkor egy kis videós ízelítő a túráról: